Innovatív pályaorientációs napot tartott intézményünkben a Bosch hazai nagyvállalata!

Nagy érdeklődéssel várt, rendkívüli nap volt a mai intézményünkben, mert interaktív középiskolai nyílt napon vehettek részt tanulóink.
A rendezvényen dr. Hanusi Péter polgármester úr köszöntője és Bétéri Zoltán igazgató úr megnyitója után gimnáziumunk egykori diákja, dr. Szászi István, a Bosch csoport magyarországi és Adria régió vezetője, Mátészalka Város Díszpolgára tartott előadást, akire nagyon büszkék vagyunk. Értékes gondolatait a tudatos pályaválasztásról, a nemzetközi innováció gyakorlati működéséről, a jövő közlekedését formáló forradalmi újításokról nemcsak a természettudományok iránt érdeklődők hallgatták rendkívüli érdeklődéssel.
Szeőcs Bálint Zsombor XI/B osztályos tanuló dr. Szászi Istvánnal készített interjújában választ kaphattak a diákok az őket foglalkoztató kérdésekre a karrierépítés lehetőségeiről, motivációiról.
Diákjaink számára az izgalmas karrierutak is hasznos információkat adtak.
A KAHOOT nyereményjáték a Bosch céggel kapcsolatos érdekességekkel ismertette meg a gimnázium pedagógusait, tanulóit.
Tanítványaink az EXPO különböző helyszínein megismerték a népszerű eBike meghajtások titkait, a HUMDA Lab önvezető versenyautói segítségével pedig megtudhatták, hogyan alakítja át az MI a motorsport ma ismert világát. 
Betekinthettek a diákok a versenyrobotok irányításába is, valamint kipróbálhatták a legmodernebb méréstechnikákat a Bosch tesztjárművével.
A rendezvény keretében Mátészalkára érkezett a Bosch, a BME és a MouldTech Systems Kft. együttműködésében megvalósuló, a legmodernebb hajtáslánccal felvértezett ikonikus eTipo elektromos teszt-versenyautó is.
Köszönjük a szervezőknek, hogy tanulóink részesei lehettek ennek a tartalmas, nagyszerű programnak.